...mint az emberek a sót.
2012. július 1., vasárnap
2012. június 21., csütörtök
Faház Afrikában
Ngong House, 6 faházból álló butikhotel Nairobi külvárosában egy magánterületen, közel a kávéültetvényekhez. Fából készült berendezés, természetes alapanyagú textilek és szőnyegek csodálatos összhangja.
Hóbortos hollandok 1.
Marcel Wanders designer
Nekem ő az első a hollandok között, meg úgy általában is. Talán azért, mert mikor Budapesten járt, végighallgattam a MOME-n tartott előadását. Sok mindenre már nem nagyon emlékszem csak arra, hogy mekkora lelkesedéssel beszélt a tervezésről, inspirációról és hogy előadás közben megcsörrent a telefonja - ami úgy egyébként roppant kínos lett volna - de ő elnézést kért a közönségtől és azt mondta, hogy ezt most fel kell vennie, mert egy nagyon jó barátja hívja, akivel már régen beszélt. Nem vonult félre, ott a színpadon, kihangosítva csevegett kicsit, többek közt azt is elmondta, hogy épp előadást tart Budapesten :) majd megköszönve a türelmet folytatta, mindezt természetes kedvességgel. Azóta már több neves designert is megismerhettem a MOME-n és az Europa Designál is, élvezetes hallgatni, milyen lelkesedéssel beszélnek a tervezés folyamatáról.
Szeretem a munkáit, párat itt bemutatok, de ha többre vagy kíváncsi, az Artsy-n is találsz tőle érdekességeket (...és még számos más designertől is!)
Szeretem a munkáit, párat itt bemutatok, de ha többre vagy kíváncsi, az Artsy-n is találsz tőle érdekességeket (...és még számos más designertől is!)
Zeppelin Light
Knotted Chair
B.L.O. Night Light Table Lamp by Flos
Can-Can Lamp
Paris Mirror
V.I.P. Chair
Set up Shade Floor Lamp
Skygarden Lamp
Villa Moda in Bahrain
Villa Moda in Bahrain
Marcel Wanders
Ezt a kollázst Marcel Wanders munkáit felhasználva készítettem egy étterem tervezéséhez
Az étteremhez terveztem bárpultot MW lámpákkal
Parasztházból kialakított nyaraló hálójába is beterveztem a lámpáját ( ágy melletti )
Nagypolgári lakás hálószobájában az ágy mellé ooops... megint MW lámpákat raktam :)

2012. június 18., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)