2013. augusztus 21., szerda

Oops!

Abigail Ahern brit enteriőrtervező londoni otthonának képeibe botlottam. Annyira beleszerettem, hogy muszáj itt is megosztanom őket.
Meglepő, néha mulatságos és nagyon hatásos módon keveri a színeket, formákat, anyagokat, mintákat. Magabiztos módon kezeli és vegyíti kedvenc bútorait és tárgyait. Még a (szerintem) giccses tárgyaknak is helyük van a lakásban. Az összhatás pedig vidám, vibráló, sikkes és tökéletes!



























fotók innen

2013. augusztus 12., hétfő

Jégkocka méreggel

Ez nem egy elfeledett Agatha Christie regény címe. 

A hőség alatt jégkocka létfontosságú! Ugye egyetértetek?
Mégis számtalan bosszúságot okoz, ha a hűtőkhöz évtizedek óta gyári tartozékos, éles-kemény-műanyagbetétes alumínium  jégkockatartóval próbálkozom. 
Víz folyik a karomra, lábamra, konyhakőre miközben a mélyhűtő felé egyensúlyozok. Végső ráadásként a fagyasztóban lévő borsóra is jut a jégnek szánt vízből. Azon gondolkodom, mi marad, hogyan lesz ebből jégkocka?

A következő megpróbáltatás, amikor a limonádémba szeretnék párat rakni. Először is, ahogy kiveszem, a kezemhez fagy. Aztán vizet kell rá engednem, hogy egyáltalán a jég a betéttel együtt kijöjjön, úgy egy tömbben ...az egész! És amikor már minden úszik, mert már 3-szor kicsúszott az egész a kezemből és a tenyerem is sajog, mert össze-vissza vagdostam az éles betéttel meg a szilánkokra tört jéggel, bár abban a pillanatban ezt alig érzem - közben már megfagyott  kezem is - akkor elgondolkodom, hogy mitől ilyen "sikeres" ez a tárgy. Talán a múlt évezredben kismillió készült belőle és nincs aki azt mondja: "A király meztelen"  avagy ez a tárgy jégkocka készítésére alkalmatlan!
???
Talán, hogy a konkurenciának is legyen esélye!

Ui:  Ha szép, átlátszó  jégkockát szeretnél akkor felforralt, majd lehűtött vizet használj.

Ui 2:   Ha tetszik, amit ezen az oldalon írogatok, kérlek nyomj egy szavazatot a blogomra. 
 Életmód kategóriában megtalálsz
http://goldenblog.hu/szavazas.aspx
Köszönöm!

Kezdetben vala...





Valahogy így képzelem...


Gyémántgyűrű a pezsgőben

jégpohárkák


tölt - fagyaszt - adagol






 
 fotók







2013. július 24., szerda

Gyűjtögetem a D-vitamint...


Ebben a nagy melegben töltődök, hőleadok, raktározok  ...és fotózgatok. 
Nagyjából erre van csak energiám.
Az állatok és a természet mindig hálás téma.
Állatportrék


Az egyik szemem itt, a másik ott

Szieszta

Vadludak


Beálltunk


Csak ül és vár ...


...csak ül és vár ..


...csak ül és vár...


Szökőkútban

 
Princess
 


Oson... szimat... fél


O.O


Fotogén




2013. július 12., péntek

Ombre - az meg mi?


Amikor először találkoztam a szóval, az ombre-ról kicsit más ugrott be:
  1. ámbra -  a ceteknek van ilyen - pontosabban az ámbrás cetek  belében termelődik, keleten fűszerként használják, nyugaton parfümkészítéshez - pfff...
  2. hombre - az embert jelenti, talán spanyolul ... utánanéztem, biztos hogy spanyolul   :)
Szóval az OMBRE egyik sem, hanem leánykori nevén színátmenet. Akkor meg miért nem így hívjuk?

Enteriőrökben is alkalmazott ez a technika, bonyolultnak látszik a kivitelezése, de szerintem nem vészes: sávonként felfestik az egyre világosított festéket, a határokat meg összemossák.
Valószínűleg kivitelezni picit nehezebb, mint ahogy ezt leírtam, de lehet vele próbálkozni!



Melyik szín legyen? Mindegyik!


Ha nem sikerül, úgy is jó  :)

Két különböző színnel is működik


Nincs finom átmenet

van  :)



fotók: innen